2012. május 10., csütörtök


Football

A blogunk egészen eddig még nem foglalkozott az egyik legnépszerűbb sporttal, a labdarúgással. Ezen hiányosságunkat pótolva, a tegnapi nap egyik meghatározó eseményéről ejtenénk szót, ami nem más, mint az Európa Liga döntője. Az idei döntő különlegessége, hogy a tavalyihoz hasonlóan ismét egy bajnokság csapatai adták a két résztvevőt, méghozzá a spanyol bajnokság oszlopos tagjai, az Atletico Madrid és a baszk Atletic Bilbao csapatai.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a madridi csapat kezdte jobban a mérkőzést, nem kellett sokáig várni, a 7. percben Radamel Falcao megszerezte a vezetést, jobbösszekötőből befelé cselezett, majd visszahúzta a labdát és bal lábbal kilőtte a jobb felsőt 13 méterről.


Ezt követően természetesen a Bilbaónak kellett rákapcsolnia, ennek megfelelően jöttek is a helyzetek, ám ezek erőtlennek bizonyultak, a csapat sztárja Llorente kihagyta az egyik komoly lehetőségét, egy jobb oldali beadást, ami talán fordíthatott volna a mérkőzés menetén.
Az elszalasztott lehetőségek megbosszulták magukat, hiszen a 33. percben a kolumbiai zseni ismét villant. Egy jobboldali középre adott labdát vett át, majd egy csodálatos csellel elfektette a védőjét, és a kapuba bombázott. Külön érdekesség, hogy a tavalyi döntőn is Falcao volt a nyerő ember, hiszen akkor még a Porto színeiben egyetlen fejesgóljával döntötte el a találkozó sorsát. Itt már kirajzolódni látszott, hogy sorozatbeli 12. góljával a madridi csapat fog felülni az EL trónjára.


A kép jól illusztrálja a mérkőzés második félidejére jellemző helyzetet, a Bilbao ment előre, próbálkozott, támadott, de erőfeszítései nem értek be, képtelenek voltak bevenni az Atletico kapuját, ami köszönhető volt a parádésan védő Thibaut Courtois-nak.
A Madrid számára az i-re a pontot egy másik Dél-Amerikai, név szerint Diego tette fel, a 85. percben szép egyéni akció végén kilőtte a bal alsó sarkot, ezzel végképp megpecsételve a baszkok sorsát és a párharc végeredményét.


Az Atletico Madrid megérdemelten és mondhatni simán nyerte meg a párharcot és hódította el 2010 után újra az Európa Liga trófeáját. A mérkőzés különlegessége továbbá, hogy Diego Simeone az első argentin tréner, aki elhódította a kupát és ehhez két másik Dél-Amerikai játékosa segítette hozzá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése